…
…
…
- feljegyzés - Buszon
Az ófalu város felőli szélén közgazdasági szakközépiskola. Délelőttönként bevétel, kiadás, meg a mérleg főösszege hallatszik ki az ablakokon. Tanítás után, kettő körül kirajzanak a lányok, laza csoportokban elindulnak hazafelé. Nemsokára könyvelők lesznek, magabiztosan megtöltik a közeli buszmegállót. A buszra felszálló lányoknak rókafejük van. Ravasz rókaarcuk. Hosszú rókaorruk, rókaszájuk, rókaszemük, rókafülük. Vörös rókahajuk, rókacopfjuk. Rókamosolyuk. Keskeny rókaajkuk fölött még éppen nőiesnek mondható rókabajusz rezeg finoman, ahogy rázza őket a busz. Bugyijukban rókalyuk. A második megállónál mezőgazdasági szakközépiskola. A mezőgazdasági szakközépiskolás fiúk felözönlenek a buszra, kitöltik az üresen maradt teret. A fiúknak is rókafejük van, illenek a lányokhoz. A fiúk böfögnek, a lányok vihognak. A lányok hívogató rókalyukába befúrja majd magát egy ezek közül a böfögő hímek közül. A farka vastag, vörös, a pöcsében csont van. Lesznek majd kölykeik, egész alommal, azok is rókák lesznek mind. Vörösek, ravaszok. A harmadik megállónál felszáll a buszra két ellenőrnő. Az ellenőrnők azt hiszik, hogy pontosan úgy néznek ki, akár az utasok, de a buszon mindenki tudja róluk, hogy ellenőrnők. Arrébb állnak mellőlük, az ellenőrnőket üresség veszi körbe. Az egyik ellenőrnő szatyrából bontott csirke lába lóg ki. Ahogy himbálódzik a szatyor, a csirkeláb sárga karmaival markolássza a levegőt, kapaszkodna vissza az élők közé. A másik ellenőrnőnek apró disznószemei vannak. Haja vörös, kócos, dupla tokája fényesen feszül az ing kemény gallérján. Combja hurkás, lábszára rövid, vastag, boka nélküli. A lábán kucucipő. Ilyen cipőt csak mesekönyvekben lehet látni, a boszorkányokon. Az biztos, hogy boltban sehol sem árulják.
…
…
…
TARTALOM
I.
A honpolgár
Zéh, az imaginárius (feljegyzés)
II.
Egy honpolgár feljegyzései
- feljegyzés - A város
- feljegyzés - Öregasszonyok söpörnek
- feljegyzés - Újságos
- feljegyzés - Az új újságos
- feljegyzés - Slágerzene
- feljegyzés - A más újságja
- feljegyzés - Skanzen
- feljegyzés - Viszem körbe
- feljegyzés - Horgolt csipketerítők
- feljegyzés - Amerika
- feljegyzés - Meghalni
- feljegyzés - Az új postás
- feljegyzés - Katolikusok
- feljegyzés - Fog
- feljegyzés - Keresztanya
- feljegyzés - Mariska
- feljegyzés - Moha
- feljegyzés - Foci
- feljegyzés - Kéttemető út
- feljegyzés - A bakter
- feljegyzés - Féltökű
- feljegyzés - Kutyaszar
- feljegyzés - A fájdalom
- feljegyzés - Csudabogarak
- feljegyzés - Hajnövesztő
- feljegyzés - Gyász
- feljegyzés - Csempészek
- feljegyzés - A rehabilitációs elmegyógyintézet
- feljegyzés - A folyó
- feljegyzés - Fázás
- feljegyzés - Cseresznye
- feljegyzés - Felújítás
- feljegyzés - Neccharisnya
- feljegyzés - Alkalmas
- feljegyzés - A postáskisasszony
- feljegyzés - A mezőgazdasági kombinát
- feljegyzés - Buszon
- feljegyzés - Tanévkezdés
- feljegyzés - A rajztanár
- feljegyzés - A kémiatanár
- feljegyzés - Öregasszonyok beszélgetnek
- feljegyzés - Az új kocsi
- feljegyzés - Anyuka
- feljegyzés - Szól a dal
- feljegyzés - A régi polgármester
- feljegyzés - Bogarak vagyunk
- feljegyzés - Az informatikus
- feljegyzés - Rendőrök
- feljegyzés - Kerékpárút
- feljegyzés - Irma
- feljegyzés - Rend
- feljegyzés - Tanyák
- feljegyzés - Vendég
- feljegyzés - Cigányok
- feljegyzés - A jó cigányok meg a rossz cigányok
- feljegyzés - Dédapa
- feljegyzés - Adóhatóság
- feljegyzés - Szerelem
- feljegyzés - Szurkoló
- feljegyzés - Az asztalos
- feljegyzés - A kocsmáros felesége
- feljegyzés - Az élet nehézsége
- feljegyzés - Hazudik mind
- feljegyzés - Ladák
- feljegyzés - Sufni
- feljegyzés - A postás fia
- feljegyzés - Álom
- feljegyzés - Csalunk
- feljegyzés - Karnis
- feljegyzés - Hátráltató tényező
- feljegyzés - Tébékeret
- feljegyzés - Egy fiatalember
- feljegyzés - Ereklyék
- feljegyzés - A játékos
- feljegyzés - Birkák
- feljegyzés - A birtok
- feljegyzés - Trágyalopás
- feljegyzés - Egyedül
- feljegyzés - Macskakölyök
- feljegyzés - Dekáznak
- feljegyzés - Hulladékok
- feljegyzés - Turistabusz
- feljegyzés - 56
- feljegyzés - Csatorna
- feljegyzés - Babák
- feljegyzés - Semmittevés
- feljegyzés - Horgászat
- feljegyzés - Pókháló
- feljegyzés - Árnyékvilág
- feljegyzés - Fényhalak
- feljegyzés - A rendőr fia
- feljegyzés - Ártér
- feljegyzés - Fáin
- feljegyzés - Az asztalos fia
- feljegyzés - Vadkacsák
- feljegyzés - Galambok
- feljegyzés - Nézd
- feljegyzés - Halpucolás
- feljegyzés - Diófa
- feljegyzés - Halfogás
- feljegyzés - Nem érkezünk meg soha
- feljegyzés - Az őrök parancsnoka
- feljegyzés - Vadászat
- feljegyzés - A hely
III.
Honpolgárok utazása
I. feljegyzés - A Csajok Klub
II. feljegyzés - Hazafelé
III. feljegyzés - Az út
IV. feljegyzés - A falu
V. feljegyzés - A beszélgetés
VI. feljegyzés - Másnap reggel