Kínaiul a chi a testben keringő energiát, a kung pedig munkát jelent, így tehát a chi kung a test energiájának fejlesztése, egyaránt értve ezalatt a növelést és az irányítást is. A chi kung olyan gyakorlási módszer, amelyet a kínaiak már évezredek óta alkalmaznak mind egészségük megőrzésére, mind pedig harcművészeti teljesítményük növelésére.
A chi az alapja minden kínai gyógyászati elméletnek is, és ebben a fogalomkörben a jelentése nagyjából megfelel a görög pneuma vagy a szanszkrit prana szónak, és elsősorban az élőlényekben jelenlévő életerőt vagy energiaáramot jelenti. A chinek sem a nyugati tudományos, sem a köznyelvben nincsen megfelelője, a chi kungot gyakorlók tapasztalatai alapján leginkább elektromossághoz vagy hőhöz hasonló energiaként érzékelhető, amely a testben áramlik. Amikor ez az áramlás valamilyen okból lelassul vagy megakad, akkor az illető ember (állat vagy növény) megbetegszik.
A chi és a chi kung elméletére épül a kínai gyógyászat több ezer éves története. Az elmélet szerint a chi az emberi testben vezetékekben, meridiánokban kering. Az energia keringetését az agy irányítja. A vezetékek a belső szerveket kötik össze a test egyéb részeivel, gyakran a nagyobb idegek és artériák mentén húzódnak, de ez nem érvényes mindegyik vezetékre. Testünkben tizenkét fő- és két nagyobb mellékvezeték található, ezek mentén helyezkednek el az úgynevezett testüregek, vagy más néven akupunktúrás pontok, amelyekkel a teljes rendszer stimulálható, serkenthető. A chi, az idegrendszer, a meridiánok és az agy szoros kölcsönhatásban állnak egymással.
A chi kung a yin és yang elméletére is támaszkodik. Eszerint az elmélet szerint a természet az egymást kiegészítő erők harmonikus egyensúlyára törekszik. Miután az emberek is a természet részei, ezért nekik is az egyensúlyi állapotuk fenntartására kell törekedniük. Hosszas tapasztalati megfigyelések arra a következtetésre vezettek, hogy a chi keringése az emberi szervezetben szoros kapcsolatban áll a természettel, ez pedig olyan módszerek keresését indította el, amelyek révén az ember harmonikusan alkalmazkodhat a természet változásaihoz.
Világossá vált az is, hogy a chi keringése az egészség fontos eleme, ezért vizsgálni kezdték a chi keringés javításának lehetőségeit. A keresés eredményeképp fejlesztették ki azokat a hatékony módszereket és gyakorlatsorozatokat, amelyek a chi kung, azaz a belső energia fejlesztésének alapját képezik.
A chi kung gyakorlása egyfajta meditációs állapotban, lassú mozdulatsorokkal történik, amelyek egyik legfontosabb eleme a koncentráció, az összpontosítás. A gyakorlatokkal energiatöbbletre és az energiafelhasználás nagyobb hatékonyságára lehet szert tenni, amely elősegíti a szervezet egyensúlyának megőrzését, az egészség tartós javítását, a belső harmónia helyreállítását.