Süli István

Lassú csárdás

Regény

(2009)

…
…
…

Az volt nagyapa utolsó tele. Ezt akkor persze még nem tudtuk. A napoknak nem volt jelük, pontosan olyanok voltak, mint akármelyik másik nap, nem látszottak sem jobbnak, sem rosszabbnak a többinél. Igazából csak a naptár különböztette meg őket egymástól. Ahogy most is visszagondolok, teljesen egyformának tűnnek, de mégsem úgy, mint a maiak. Másképp voltak egyformák azok a napok. Akkoriban a tél hideg volt, a nyár meg meleg, és az évszakok önmagukra hasonlítottak, nem egymásra. Mostanában meg… ezen a télen például enyhe reggelekre enyhe délelőtt következett, aztán ahogy szokta, néhány napig fagyott, de az sem volt komoly. A tél közepén rügyezett az orgona és a kertek teli voltak ibolyával meg aranyesővel. Valahol jácintot is láttam. A híradókban azt mondták, ez már így lesz ezután, a globális felmelegedés ökológiai katasztrófával fenyeget. A sarkvidéki jégtakarók olvadása miatt hamarosan víz alá kerülhet Olaszország, Hollandia, Japán, Dánia, és még egy tucat országot felsoroltak. Mind távoli helyek voltak, nem nagyon aggódtunk. És megszűnnek az igazi telek is, mondták, és ez már sokkal rosszabbul hangzott, legalábbis úgy, ahogy a telet eddig igazinak tartottuk. Eltűnik a hó, a fagy, a jég, a zúzmara. Az enyhe idő miatt idén például eddig harmincnál is kevesebb hajléktalan fagyott meg a hazai utcákon és tereken, mondta a bajuszos riporter a tévében, tavalyelőtt meg ekkorra már hatvanöt, és ez már önmagában jó. Tehát a világ mégiscsak fejlődik valamicskét. Érezhetően halad valamerre, mondta. És ha ebbe az irányba halad, akkor fogadjuk el, hogy jobbul (így mondta: jobbul). Ezt amolyan fricskának szánhatta a világvégét kántálók orrára.
A média mindig tudta, mi a jó.

…
…
…

Tartalom


Napraforgó  
	Lassú csárdás  
1.  Vépi  
		Ereklye  
2.  Vépi  
		Brukkolunk  
3.  Vépi  
		Dekoltázs  
4.  Vépi  
		Válás  
I.  Elnök úr  
		Kutyaviadal  
II. Elnök úr  
		Homeopátia  
5.  Vépi  
		A város   
III. 
	Péntek este  
		Kártyaparti
	Péntek este   
		Beteljesedő érzelmek  
	Péntek este  
		Kaca  	 
6.  Vépi  
		Temetés  
7.  Vépi   
		Olaj  
IV.  
	Péntek este  
		Geri  
	Péntek este  	 
		Vaddisznó   
8.  Vépi  
		Plejádok  
9.  Vépi  
		Perverz  
V.  
	Péntek este  
		Éber  	 
10. Vépi  
		Karcsik  
11. Vépi  
		Márta  
VI.  
	11. Számú Átmeneti Tábor  
		A 11. Számú Átmeneti Tábor  	
	11. Számú Átmeneti Tábor  
		Körlet  
VII.  
	11. Számú Átmeneti Tábor  
		Borostyán  
VIII.  
	11. Számú Átmeneti Tábor  
		Ocsmanycsik  
	11. Számú Átmeneti Tábor  
		Tamana  
IX.  
	11. Számú Átmeneti Tábor  
		Haj   
X.  
	11. Számú Átmeneti Tábor  
		Gnú vagy varánusz?  
XI.  
	Péntek este  
		Tatám  
A gnú és a varánusz